Pánikbetegség és agorafóbia

 

Az embereket két nagy csoportba lehet osztani: az egyik fele már élt át pánikrohamot, míg a másik fele még nem. Utóbbiak nem szokták megérteni, mitől félnek az előbbiek. A pánik gyakran a legváratlanabb helyzetben tör az emberre. Ül a tévé előtt, mélázva rágcsálja a mogyorót, és egyszer csak a szíve, mintha ki akarna ugrani a helyéből, elönti a víz, rettegni kezd, hogy itt a félelmetes infarktus, már érzi is a markoló érzést a mellkasában, és csak ahhoz van ereje, hogy hívja a mentőket. Máskor áll a tömött buszon, s egyszer csak úgy érzi, mindjárt elájul, lábai remegni kezdenek, hátán csorog a víz, szédül, úgy érzi nem éri meg a megállót. Aztán letámolyog, attól fél részegnek nézik, s kicsit talán jobban van. De a félelem többé nem múlik el, a félelem berágta magát a lelkébe, félelem attól, hogy jön majd a következő, még megsemmisítőbb roham. És jön, jön éjszaka, jön nappal, utcán és szerelmese karjaiban. Nem meri elmondani senkinek, még azt hiszik megőrült. Ha mégis megnyílik valakinek, furcsán néznek rá. Fél, hogy valami súlyos betegsége van, néha meg azt is reméli, csak képzeleg. Az orvosok megnyugtatják, "ez csak pánik, ma mindenkinek ez van", nyugtatót írnak fel, de nem használ: ha jön a roham, semmi nem segít. Szörnyen egyedül van, kiszolgáltatottnak érzi magát és nagyon fél.
A pánikroham tünetei A pánikroham lehetséges tünetei a következők (ezekből legalább 4 meg kell hogy jelenjen ahhoz, hogy pánikrohamról beszélhessünk): (1) heves szívdobogás, szapora szívverés
(2)izzadás
(3) remegés vagy reszketés
(4) fulladás- vagy légszomj-érzés
(5) fuldoklás (torokgombóc-érzés)
(6) mellkasi fájdalom vagy diszkomfort ,
(7) hányinger vagy hasi diszkomfort
(8) szédülés, bizonytalanság, vagy- ájulásérzés
(9) derealizáció (a realitás elvesztésének érzése) vagy deperszonalizáció (olyan érzés, mintha elvált, elszakadt volna saját testétől)
(10) megőrüléstől vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem
(11 ) halálfélelem
(12) paresztéziák (zsibbadás, érzéketlenség, bizsergés)
(13) hidegrázás vagy kipirulás, hevülés

Ha ezek a tünetek csekélyebb intenzitásuk, vagy kevesebb, mint négy jelenik meg belőlük, akkor un. limitált pánikrohamról beszélhetünk. Az itt felsorolt tünetek az úgynevezett diagnosztikus kritérium tünetei, ez egy tudományos definícióját adja a pánikrohamnak. Ugyanakkor sokaknak emellett még megfájdul a fejük, gyakori vizelési, székelési ingert éreznek, átmeneti beszédzavart tapasztalhatnak, stb.
A pánikroham definíciója Olyan jól körülírható időszak intenzív félelemmel vagy diszkomfort érzéssel, amelyben a jellegzetes tünetek közül legalább négy (vagy több) hirtelen fejlődik ki és maximális intenzitását kb. 10 perc alatt eléri. Fontos tudni, hogy önmagában egy-két pánikrohama bárkinek lehet, ez még nem pánikbetegség! A pánikrohamnak több típusa van, amit gyakran még szakemberek sem különböztetnek meg. 
A pánikroham típusai A pánikrohamokat megkülönböztethetjük a roham megfigyelhető jellegzetességei, és a biológiai-pszichológiai sajátosságai alapján is. A pánikroham az egyén számára lehet teljesen váratlan ("derült égből villámcsapás" jellegű), ekkor sem szorongató helyzet, sem szorongató gondolat nem előzi meg a rohamot. Egyes vizsgálatok szerint, ha ez a típus dominál, az antidepresszánsok hatásosak.
A pánikroham egy másik típusa, amikor a pánikroham bizonyos, az egyén számára félelmet keltő helyzetekben, gondolatok hatására szinte mindig kialakul. Ezért ezt a típust "helyzethez kötődő pániknak" nevezzük, és ez elsősorban fóbiás betegekre jellemző. A fóbiának sok fajtáját ismerjük, a pánikbetegséghez szorosan kapcsolódik az agorafóbia. A pánikroham egy harmadik típusát úgy lehet jellemezni, hogy bizonyos helyzetek, gondolatok előidézhetik a rohamot, de az nem mindig jelenik meg. Pl. a sorban állás lehet valaki számára egy ilyen veszélyes helyzet, de sorban álláskor mégsem mindig él át rohamot. Ez a rohamtípus szintén elsősorban az egyéb szorongásos betegségekre jellemző. Utóbbi két típusban egyes vizsgálatok szerint inkább a szorongáscsökkentő gyógyszerek hatékonyabbak.
Mi a pánikbetegség?
Pánikbetegséget állapítunk meg, ha a pánikrohamok váratlanok és ismétlődőek, a betegben fokozódó félelem alakul ki egy esetleges újabb rohamtól ill. annak vélt következményeitől (mások előtt történik, elájul, szívrohamot kap, stb.), a rohamoktól való félelem megváltoztatja életét, szokásait. Fontos, hogy kizárjunk minden olyan betegséget, vagy állapotot, amely pánikszerű rohamokat okozhat. A pánikbetegség előfordulhat önmagában, vagy agorafóbiával társulva. Mivel a pánikbetegség nem egységes kórkép, ezért kialakulását több elmélet magyarázza.
A pánik és hiperventilláció
A hiperventilláció, másként a gyorsabb, kapkodó légzés (a 8-16 légvétel/perc helyett 20-30 légvétel/perc), vagy túllégzés azt eredményezi, hogy a szervezetből kiürül a széndioxid és túl sok lesz az oxigén. Ennek hatására a szervezetben mindenfele átmeneti érszűkületek alakulnak ki, aminek következménye a pánikroham vezető tünetei mellett -a látászavar, homályos látás, beszűkült látás-nyelési nehézségek, gombócérzés (ebből nyelési fóbiák is kialakulhatnak!), koncentrációs zavarok stb. A hiperventilláció hatását ki lehet próbálni, ha otthon 1-2 percig gyorsan veszi a levegőt; számíthat arra, hogy pánikrosszullétei alatt tapasztalt ijesztő tüneteket fog tapasztalni, de egyben megértheti, hogy csupán ez történik a roham alatt is. Az akaratlan hiperventilláció akaratlagos légzéskontrollal és a hasi légzés gyakorlásával sikeresen leküzdhető, így megszabadulhat tüneteitől. Fontos azonban megjegyezni, hogy - mint a pánik típusainál is írtam-, a hiperventilláció nem mindig magyarázza meg a pánikroham kialakulását! Az un. spontán pánikroham esetében pl. a roham második fázisában jelentkezik a hiperventilláció. E tekintetben sajnos hallani szélsőséges nézeteket, melyek a pánikot azonosítják a hiperventillációval.
A pánik mechanizmusai
Számos vizsgálat jelzi, hogy a pánikbetegség, ill. a pánikroham hátterében többféle testi és idegrendszeri folyamat áll. Ezt jelzi a pánikroham jellemzőinek sokszínűsége is. A mechanizmus szempontjából alapvetően legalább két típust lehet megkülönböztetni. Az egyik típusra elsősorban a légzési nehézségek, a fulladásérzés a jellemző, a roham egy pillanatnyi légzés megállással szokott indulni, majd erre reakcióként kialakul a hiperventilláció. Ezt szokták spontán (váratlan) pánikrohamnak is nevezni. Itt a pszichés tényezők annyiban játszanak fontos szerepet, hogy a páni félelem az ijesztő (de egyébként ártalmatlan) testi tünetek észlelésére alakulhat ki, de ez a félelem nem törvényszerű (lásd. félelem nélküli pánikroham). E roham hátterében az oxigén/széndioxid arányt érzékelő receptorok fokozott érzékenységét tételezik fel, nevezik is ezt "téves fulladásos vészreakciónak" is. Téves, mert nincs szó fulladásveszélyről, vészreakció, mert a szervezet aktiválja magát egy képzeletbeli támadás/menekülés helyzetre. Megfigyelések szerint klausztrofóbiások gyakrabban kapnak pánikrohamot, ami arra utal, hogy talán klausztrofóbiájuk is az oxigén hiányra való fokozott érzékenységből ered. Más vizsgálatok szerint tüdőasztmások körében - akiket gyakran gyötör légszomj- szintén gyakoribb a pánikbetegség. Ezért van az is, hogy pánikbetegek ezen csoportjánál széndioxid belélegeztetésével, vagy tejsav infúzióval rohamot lehet kiváltani. Ennél a típusnál -gyógyszer-összehasonlító vizsgálatokban -úgy tűnik, hogy elsősorban az antidepresszánsok a hatásosak, szemben a szorongáscsökkentőkkel. Meg kell jegyezni azonban, hogy a tökéletes gyógyulás gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés együttes hatásaként várható. A másik típust alapvetően egy olyan hajlam jellemzi, amit "katasztrófizálásnak" nevezhetnénk. Kimutatták, hogy pánikbetegek - más típusú szorongásos betegségben szenvedőkkel, vagy egészségesekkel összehasonlítva- fokozottan hajlamosak testi tüneteiket negatívan értelmezni. E személyek fokozottan figyelik testi állapotukat, és ha számukra veszélyes, ijesztő jelenséget észlelnek, intenzív szorongással reagálnak rá, vagyis úgy élik meg tüneteiket, mintha egy katasztrófa (pl. infarktus) közeledne. Tudni kell, hogy a szorongás maga gyakran kellemetlen testi tünetekben jelentkezik, és ezektől a tünetektől megijedve a fokozódó szorongás tovább fokozza a testi tüneteket egészen a pánikroham kialakulásáig. Ezt a folyamatot öngerjesztő körnek szoktuk nevezni. E rohamtípusban a hiperventilláció jelentős szerepet kap, ugyanis a szorongó ember gyakrabban és felszínesebben vesz levegőt, ennek következtében számos testi tünet alakul ki, amely további szorongást és még fokozottabb hiperventillációt eredményez. A fokozott feszültség másik hatása, hogy az izmok megfeszülnek, ettől gyengeség érzés, izomremegés, zsibbadás, stb. alakulhat ki. Aki fog egy gumimatracot és felfújja, azonnal megtapasztalhatja, milyen hatása van a hiperventillációnak: a különbség az, hogy gumimatrac fújáskor tudjuk, hogy minek tulajdonítsuk a testi tüneteket. Sok beteg ettől az egyszerű kísérlettől is megnyugszik, mert megtapasztalja, hogy a máskor oly ijesztő tünetek bármikor "házilag is előállíthatóak". (epilepsziában, szívbetegségben e kísérlet nem ajánlott!) E típusnál a terápia "támadáspontja" a szorongás csökkentése relaxációval, kognitív terápiával, gyógyszerrel, továbbá a hiperventilláció idejében való megszüntetése légzéskontrol kezeléssel. Az agorafóbiában általában ez utóbbi mechanizmussal alakulnak ki pánikrohamok, s ennek kezelésében elsősorban a kognitív-viselkedésterápiás módszerek a hatékonyak. A két típus természetesen sokszor összemosódik, hiszen az első típusban is a légzésmegállásra kialakuló védekező hiperventilláció miatt kialakulhatnak az ijesztő egyéb testi tünetek is. Sok beteg először átél egy spontán pánikrohamot, majd félve az újabb rohamoktól a második mechanizmus révén alakulnak ki újabb rohamok. Szakemberek közt vita folyik arról, melyik elmélet az "igazi", és hogy gyógyszeres, vagy pszichoterápiás kezelés szükséges-e, vagy mindkettő. E vita sajnos megjelenik az orvosi praxis mindennapjaiban is. Sokszor orvos is, betege is csak a gyógyszertől várja a megváltást, mert egyszerűbbnek tűnik tablettákat bekapdosni. Számos beteg azonban a kezdeti javulás után visszaesik a betegségbe, vagy eleve nem javul, hiába próbálnak végig rajta mindenféle gyógyszert. A jelenség annak tulajdonítható, hogy az élet és a lélek megoldatlan problémái ritkán szűnnek meg pusztán gyógyszeres kezeléstől. Különösen igaz ez agorafóbia esetén, ahol a betegség során kialakult viselkedések (félelem egyedül lenni, utcára menni, buszra szállni) pusztán gyógyszerek hatására ritkán szűnik meg. Sok beteg pedig azért ébred rá a pszichoterápiás kezelés szükségességére, mert nem akar egy életen át gyógyszereken élni. Az érem másik oldala természetesen az, amikor a szakember gyógyszerellenes, és csak pszichológiai eszközökkel véli megoldani a problémákat. 
Mi a különbség pánikroham és pánikbetegség között? Pánikrohama bárkinek lehet egy stresszes életszakaszban, vagy egy életveszélyes, vagy annak megélt helyzetben. Pánikbetegségről bizonyos feltételek teljesülése esetén beszélhetünk csak. Pánikrohamok kialakulhatnak szorongásos betegségekben, mint fóbiákban, kényszerbetegségben, generalizált szorongásban, poszttraumás stresszbetegségben, stb. Ezekben az esetekben, bár a pánikrohamokat célzottan kell kezelni, az alapbetegséget is gógyítani kell! Agorafóbiában is gyakori, ekkor viszont - a betegség keletkezésében a pániknak kitüntetett szerepet tulajdonítunk. 
A kezelés megválasztása
A pánikbetegség és agorafóbia, ill. a más szorongásos betegségekben megjelenő pánikrohamok kezelésére megfelelő gyógyszerek és jól kidolgozott pszichoterápiás technikák vannak, melyeket csak e betegségek kezelésében járatos szakemberek ismernek. Nem minden orvos, pszichológus vagy pszichiáter ismeri a pánik és az agorafóbia kezelésének elveit, ez sokszor vezet e betegségek krónikussá válásához. Fontos tehát, hogy ne csak úgy általában szedjünk valamilyen nyugtatót, vagy antidepresszánst, vagy járjunk pszichoterápiába, hanem a tüneteinknek legmegfelelőbbet kapjuk. Ennek legjobb mércéje, hogy javul-e a betegség. Természetesen az ilyen típusú problémák javulása csak hetek után észlelhető a gyógyszerek, ill. a pszichoterápia később jelentkező pozitív hatásai miatt. Így ne hamarkodjuk el a döntést, de ha úgy látjuk, hogy nem megfelelő kezekben vagyunk, ne késlekedjünk a döntésben. A döntést természetesen tanácsos a kezelővel megbeszélni, hogyan látja ő. De végül is a döntés a mi kezünkben van.