A cukrot már csak gasztronómiai hagyományaink miatt sem érdemes teljesen száműznünk ételeinkből. Aki képes határt szabni torkosságának, annak nincs mitől tartania, ám az édesszájúak jobb, ha megbarátkoznak a most széles választékban kapható édesítőszerekkel, hiszen pár „édes” év elteltével kellemetlen meglepetésben lehet részük.
foto:profimedia.hu
A szervezetnek energiát szolgáltató mesterséges édesítőszerek közé tartoznak acukor vagy polialkoholok, mint a laktit, mannit, xilit, szorbit. Nagyobb mennyiségben (napi 20-30 g felett) fogyasztva, illetve arra érzékeny egyéneknél a bélműködést fokozzák, puffadást, hasmenést és hasi panaszokat okozhatnak. Édesítőképességük a szacharózhoz (más néven kristálycukor) hasonlítva 0,4-1. Energiatartalmuk 2,3 kcal/g.
A mesterséges édesítőszerek másik csoportját alkotják az ún. intenzív édesítőszerek. Ide tartozik a szacharin, melynek édesítőhatása a kristálycukorénál 550-szer nagyobb. Hátránya viszont, hogy kellemetlen fémes utóíze van. A hétköznapi fogyasztásban a szacharin nátriumsóját használják, amely 350-szer édesebb, mint a kristálycukor.
Szintén ennek a csoportnak a tagja a ciklamát, mely a kristálycukornál 30-szor édesebb anyag. Hőálló, így akár befőzéshez is felhasználható.
Itt említendő továbbá a kristálycukornál 130-szor édesebb aceszulfam-K. Szintén főzésálló anyag, így felhasználási köre megegyezik a ciklamátéval. Egyetlen hátránya, hogy igen drága.
Végül ide sorolható a csoport legfiatalabb, a 60-as évek közepe óta ismert és használt tagja, az aszpartam. A kristálycukornál 180-szor édesebb. Nem főzésálló, édesítőereje hő hatására csökken. Grammonként 4 kcal energiát szolgáltat.
